|
Témaindító hozzászólás
|
2013.07.04. 01:58 - |
 |
[16-1]
 Nem kerülte el a figyelmét társa pillanatnyi bizonytalansága. De nem izgatta magát különösebben miatta. Végül rászánta magát Roselyn és mutatta az utat. Yagami mellé szegődött és az árnyékaként haladt mellette, lépteivel szinte semmi zajt nem csapva. Figyelemreméltó súlya alatt mintha nem is reccsentek volna az ágak. Tappancsait puhán rakosgatta egymás után, pontosan tudta, hova szabad lépni és hova nem.
- Ne izgulj, biztos megoldjuk. - nevetett könnyedén.
// folyt. köv. Rowarym // |
 - Hát...Izé... - belegondolt, hogy ott nem is olyan régen két nem túl barátságos figurát látott flangálni, így talán nem jó ötlet arra menni. Aztán eszébe jutott, hogy ki áll előtte. Elmosolyodott. - Rendben.
Lassan elindult, mert közben belegondolt abba, amit Yagami mondott. Nem nagyon volt járatos az életritmusok terén, így úgy döntött, hogy inkább feltett egy számára bután hangzó kérdést, minthogy feleslegesen magában tartsa.
- Ha napközben többet pihenek és tartalékolom az energiámat, akkor szürkületkor és hajnalban több esélyem lesz arra, hogy segítsek neked? Mondjuk lehet a két időpont között elnyom az álom... - úgy érezte, talán mégse mondott akkora hülyeséget. Mindegy, Yagami bizonyára nem ítéli el miatta, hiszen egészen biztosan látszik rajta, hogy milyen tapasztalatlan.
Folyt. köv.: Rowarym |
- Ha be tudom magam préselni abba az odúba, akkor tökéletes. - valóban így gondolta, de biztatásnak is szánta. Jobb ötlete úgy sem volt és így némi felesleges mászkálástól megkímélte magát. Mindenhol csak érezte, hogy volt ott valami állat. Talán ahova Rosalyn viszi sokkal békésebb környék és ott belefutnak valami ehetőbe.
- Szóval te inkább éjszaka alszol. Szürkületkor és hajnalban van a legnagyobb esélyünk zsákmányt ejteni. Ezek az időpontok végülis mindkettőnknek megfelelnek. - szájszegletét mosolyra rántotta. Nem akart átszokni a nappali életre. Épp elég neki, hogy most nappal kénytelen közlekedni.
- Mutasd az utat, követlek. |
Rosalyn tűnődve nézegette a lábai mellett rohangáló hangyákat. Éppenséggel volt egy hely, ami talán megfelel Yagami igényeinek, de nem volt biztos a dolgában, már ami az odú méreteit illeti. Mindegy, majd Yagami eldönti, hogy jó lesz-e.
Kicsit aggasztotta ez a nappal alvós dolog. Sose volt éjjelibagoly, nappal pedig nagyon is aktív volt, sokszor ezért kapták el olyan sűrűn. De biztos volt benne, hogy hozzá lehet szokni az éjjeli állatok életéhez is. A sötétben úgyse félt, legfeljebb ha mégis, ott lesz mellett Yagami. Jelen helyzetében is úgy érezte, hogy semmi baja nem eshet, amíg vele marad.
- Ha gondolod, meg tudok mutatni egy helyet, itt van közel, Rowarymnál. Oda szoktam elbújni, amikor nem igazán tudok lerázni magamról valakit. Nagyon jó, mert bár kissé szűk a bejárata, sziklák fedik, belül pedig kibéleltem mohával, mert néha ott alszok éjjelente - szívből remélte, hogy valami hasznossal sikerült előállnia. |
Közelebb sétált a hitetlenkedő nőstényhez. Emlékeztette az egyik nőstény emberre. Szinte ugyanaz volt a tekintetük, a mozdulatuk ... őt kedvelte a kétlábúak közül. Rosalynt éppúgy vette a védelmébe, mint annak idején őt. De itt nem voltak rácsok, elektromos nyakörv... itt úgy tehet, ahogy a szíve diktálja. Ott lehet mellette, hű testőreként ...
Ábránd. Ennél vannak fontosabb dolgok is, például a táplálék. Nem sokáig húzná anélkül. Így az elsődleges célja még mindig ugyanaz. Megtalálni azt a kuckót és várni a szürkületet, a vadászat idejét. Ösztönösen érezte, hogy az az ő ideje.
- Neked kaja kell. Nekem is. Szerintem nem tér el majd nagyban az úti célunk. Úgy terveztem, hogy nappal meghúzom magam illetve meghúzzuk magunkat valahol, ahol láthatatlan lehetek a zsákmányunk számára. Aztán amikor az est leszáll ... - telifogas vigyort villantott.
- ... Lecsapunk. - tette hozzá zárásul és azért is, hogy egyértelmű legyen.
- Van valami ötleted? Valahol az erdőben kell lennie ennek az álombeli helynek. - orrát magasra emelte és szimatolt. Valami tetem is jól jönne, nem ragaszkodik ő feltétlenül a vadászathoz. Amit meg lehet enni, azt ő meg is fogja enni. Nem tudta, új barátja mennyire finnyás. Vetett rá szeme sarkából egy pillantást. ~ Valószínűleg még örömmámorban úszik, hogy nem akarom megtépni. ~ Figyelme visszaterelődött az útra és hacsak Rosalyn nem állt elő valami jó ötlettel, azon az úton vezette tovább őt, amin egyedül kezdett járni. |
Szájtátva figyelte Yagami erejének tanuját, és elismerően bólintott.
- Ez igen! Ó, bárcsak én is képes lennék valami ilyesmire! Akkor biztosan nem cakkoznák ki annyiszor a bundámat, mint most. - kicsit eltűnődött ezen, majd a hím ajánlatát hallva hirtelen nem kapott levegőt.
- Mi...? H-Hogy én? - nem nagyon értette a helyzetet. Bár az is igaz, hogy nem is szóltak még ilyen kedvesen hozzá.
- Hűha! - csak ennyit tudott kinyögni, é szélesen elmosolyodott, látszott rajta, hogy minden porcikája rajong az ötletért. - Persze! Ez egy pompás ötlet! - eddig még sosem voltak barátai. Most végre szert tett egyre. Remélem, sokáig magam mellett tudom tartani. Bár magát ismerve ebben nem volt túl biztos. Könnyen ráuntak az eddigiek. Yagamiban viszont látott valamit, amiről arra következtetett, hogy ez nem így lesz. Kezdte magát megint szerelmesnek érezni. Ez rossz jel. Bizony, nagyon rossz. |
- Nekem sincs semmi különös. Csak pofozkodok és lopakodok. - az egyik közeli fához sétált szinte hangtalan lépteivel. Jó vastag és erős törzse volt. Felemelte az egyik mellső lábát, a többin pedig biztosan állt. Egy pillanatra sem inogott meg még akkor sem, amikor rögtönzött bemutatót tartott. Gyors suhintás és a fa törzsén négy párhuzamos mély vágás keletkezett.
Visszafordult a nőstény felé és halvány mosoly jelent meg a pofáján.
- Lóghatnánk együtt. Te nem vagy felfújt hólyag és ez tetszik. - a maga egyéni módján barátkozott. Egy ilyen jellemű lénynek nem kellett sokat tennie azért, hogy Yagami megkedvelje. Nem akarta az összes hozzá hasonlót maga mellé gyűjteni. Társaságot akart és a sok fenevad után végre talált valakit, aki több szót ismer kettőnél. |
Figyelmesen hallgatta Yagami szavait, majd kicsit megszeppent a kérdése hallatán. Értetlenül követte szemével, miközben körbejárta és a szimatolta. Még sose gondolkozott el rajta, hogy vajon milyen képessége lehet. Talán semmilyen, gondolta. Azzal tisztában volt, hogy vannak egyes mutánsok akiknek vannak különleges képességeik, de abba még nem gondolt bele, hogy neki is lehet ilyenje.
- Képesség? Nem tudom. Még nem mutatkozott meg. Egyszer találkoztam egy hozzám hasonlóval, ő nagyon gyors volt, és átlag feletti ugróképessége volt. Ő mondta nekem, hogy olykor később kerül felszínre a képességünk. Nekem még nem volt alkalmam kipróbálni - mondta szerényen, és valahol szégyelte egy kicsit, hogy nem tud semmi érdemlegeset mondani a hímnek. Neki biztosan rengeteg sok hasznos képessége van. Kicsit irigylem. Rosalyn egy ideig a mancsait szuggerálta, majd bátortalanul felnézett Yagamira. Most mi lesz? |
- Nyomon követem a leendő vacsorám. Különösebben nem vagyok éhes, de tudom, hogy majd leszek. - mondta előrelátó, okos fejével.
Nézegette a másikat és próbálta felbecsülni, mire képes. Talán érdemes lenne társulni. A nőstény kedves természetű, szüksége lenne társakra. Yagami elég jól megvédte magát a többi mutánssal szemben éles karmainak és agyarainak köszönhetően. Egy kiadós karmos pofon mindig jobb belátásra térítette azt, aki zaklatta. Akár kisebb, akár nagyobb nála, megtanítja az illetőnek, hogy vele nem jó újat húzni. És semmiképp sem könnyű préda, nem érdemes belekötni. Az elfutás nem csak személyisége miatt nem volt a lehetőségek között. Inkább kitartó volt, mint gyors.
- Milyen képességeid vannak? Mit tudsz? - körbejárta és a bundája felé szimatolgatott. Ügyelt rá, hogy ne taposson körözés közben a másik farkára. Nagyon érdekelte, mire képes, mennyire tudná hasznát venni utazása során. Nem igazán volt konkrét célja, egy helyet akart, ahol nappal meghúzhatta magát. Ennek a helynek pedig nem szabad messze esnie a zsákmányállatok fellelési helyétől. Bár utóbbiakból sajnos elég kevés volt. Yagami nem is vacakolt, valahányszor ehető állattal találkozott, megtámadta. Nem tudhatta, mikor sétál elé megint valami. Vagy mikor talál másikat. Sajnos ezek az alkalmak sem voltak túl gyakoriak. A jövő nem volt valami fényes. De sokkal jobb vele szembenézni valakivel, mint magányosan. Ezért érdekelte annyira Rosalyn. |
Rosalyn a megrendíthetetlen szabadságot látta Yagamiba. Pont az ő szöges ellentéte volt. A nőstény mindig úgy érezte, hogy valamilyen szinten még mindig függ az emberektől, és ez nagy szerepet játszott az életbenmaradásban is. Nehezen tudott önállóan vadászni, csak kisebb dolgokat tudott elkapni, ezekből pedig sokat kellett enni, hogy jól lakjon, ami, mondanom sem kell, hogy nagy energiaveszteséggel járt. Rosalyn tehát nehezen, botladozva lépett rá az önállósodás útjára, de látszott rajta, hogy nagyon igyekszik. Yagami kérdésére csak vállat vont.
- Különösebben sehová. Csak sétálgatok. De úgy érzem, hogy lassan el kellene indulnom élelmet keresni, mert kezdek éhes lenni. És te? - a homokszínű nőstény tekintetében érdeklődés ült, és nagy szemekkel pislogott fel a hímre. |
Az idegenből nem az erő áradt, mint várta, épp ellenkezőleg. A gyengeség. Ez valahol megnyugtató volt azért. De egyben azt is felvetette, hogy talán van oka félni ennek a nősténynek a többi lénytől. A többiek minden bizonnyal előbb harapnak, aztán kérdeznek. Bár ez érthető, hiszen itt mindenkit arra alkottak, hogy pusztítson. Szerény személyét is, bár ő nem esett neki senkinek csak úgy. Főleg olyannak nem, aki tartott tőle. Rosalyn hamar kezdett feloldódni, de ettől még ugyanolyan gyámoltalan maradt Yagami szemében. Aki ilyen, azt nem tudná bántani. Mintha valami ösztön gátolná benne. A nősténynek mókás megjelenése volt, hosszú fülei és hihetetlenül hosszú farka volt.
- Yagaminak hívnak. A beceneveket nem kedvelem. Mond, Rosalyn... merre tartasz? |
Rosalyn minden maradék önbizalmát elvesztette, mikor az idegen megindult felé, fülét farkát behúzva állt, és csak meredt a felé közeledő hímre. Remegett, és nem mert mozdulni. Aztán, amikor az idegen leszögezte, hogy békés szándékai vannak, akárcsak neki, kissé megnyugodott. Jobban kihúzta magát, és kevésbé félénken, de mindenképpen megadóan állt.
- Nem áll szándékomban senkit bántani, főleg nem olyat, aki békésen közeledik felém - Rosalyn halkan beszélt, és próbált minél barátságosabb hangnemet elővenni, ami jelleméből adódóan nem volt nehéz. A hím nagyobb volt nála, de miután jelezte, hogy nem bántja, már kevésbé félt tőle, mostmár csak tisztelettel és némi kíváncsisággal tekintett fel rá. - Egyébként a nevem Rosalyn. Benned kit tisztelhetek? |
Magányosan kószált, a környezetében közvetlenül elhallgattak az állatok. Idővel felfigyelt rá, hogy hiába ért távolabb, nem kezdtek rá újra. A madarak némán bújtak meg a magasban, biztonságban voltak a mutánsoktól, de kockáztatni egyik sem mert. Yagami hátrafele fordította a füleit és kissé lassított léptein. Nem lehet biztos benne, hogy a másiknak békés szándékai vannak.
Sokáig nem történt semmi, mire megunta a dolgot. Megállt és szembe fordult a másikkal. Nem volt már túl nagy köztük a távolság.
- Hé, te ott! - éles szemével kiszúrta a másikat a növényzetben. Itt-ott kitakartak belőle az útjukba eső ágak és bokrok, de látta a homokszínű bundát. Amit még észrevett, azok a hegyes fülek voltak. Leszegte a fejét és halk lépteivel egyre gyorsabban közeledett a másikhoz. Mozgásán látszott, hogy a kitartó futás sokkal inkább az ő asztala, mint a sprint. De lomhának nem volt nevezhető, mozgása ragadozós volt. Testbeszédet nem igazán használt, füleit szegezte előre, ami éberséget és kíváncsiságot jelzett.
- Nem akarok neked ártani. Amíg nem adsz rá okot. - helyénvalónak érezte, hogy erről tájékoztassa a másikat, még mielőtt odaérne hozzá. |
Rosalyn vidáman ugrándozott a fák között, és néha már úgy érezte magát, mintha lebegne. Lelassított, de amikor meglátott egy tarka pillangót, nem tudta megállni, hogy ne vegye üldözőbe, amíg lehetett, ügyesen kergette a rovart, de amikor már túl magasra repült, kicsit bánatosan nézett utána. Sebaj!
Mióta a szigetre került, megtanulta, hogy nem szabad elővigyázatlannak lennie, így mérgelődve gyorsan összeszedte magát. Túlságosan elkalandozott, az előbb bárki áldozatává válhatott volna... Épp át akart ugrani egy nagyobb gyökeret, amikor a távolban, a fák takarásában hirtelen valami barnát pillantott meg. Talán egy őz? Ritka csemegének számított már erre, hiszen a mutánsok teljesen kiszorították már őket. Rosalyn mélyet szippantott a levegőből, majd nyugtázta, hogy nem őz. Nem tudta, mivel áll szemben, de hajtotta a kíváncsiság, így átugrotta az akadályt és óvatosan elindult az ismeretlen élőlény felé. Végül már csak pár száz méterre volt tőle, amikor hirtelen úgy érezte, hogy a valami már kiszúrta. Annyit megállapíthatott, hogy ős is inkább kutyszerű volt, de nem tűnt teljesen farkasfélének. Egyelőre nem mert közelebb menni, nem tudhatta, hogy veszélyt jelent-e rá, vagy sem. |
Yagami arra vándorolt, amerre a zsákmány is. Az erdő felé. Leszegett fejjel poroszkált a vadak által kijárt ösvényen. Nem is volt olyan régi nyom. Éhség most nem kínozta, de azért szerette volna tudni, hogy ha szüksége lesz rá, hol talál ehetőt. A fák lombja összeért a feje felett, a félhomály sokkal kellemesebb volt a vakító napsütésnél. Az ember miatt nappal volt ébren első éveiben, de a vadonban fokozatosan át fog szokni az éjszakára. Az az ő világa. Illetve ha a felhők tompítják a fényt, eljön. Szerette az eső illatát, karámjában is érezte, amikor kint foglalkoztak vele.
Gondolatait kitöltötte az erdő megannyi új illatával. |
[16-1]
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
ÉVSZAK: Tavasz
Nem kerülte el a figyelmét társa pillanatnyi bizonytalansága. De nem izgatta magát különösebben miatta. Végül rászánta magát Roselyn és mutatta az utat. Yagami mellé szegődött és az árnyékaként haladt mellette, lépteivel szinte semmi zajt nem csapva. Figyelemreméltó súlya alatt mintha nem is reccsentek volna az ágak. Tappancsait puhán rakosgatta egymás után, pontosan tudta, hova szabad lépni és hova nem. 
- Hát...Izé... - belegondolt, hogy ott nem is olyan régen két nem túl barátságos figurát látott flangálni, így talán nem jó ötlet arra menni. Aztán eszébe jutott, hogy ki áll előtte. Elmosolyodott. - Rendben.